JoLeszek

Az érvénytelenítés az érzelmi bántalmazás egyik legaljasabb formája…

𝐀𝐳 𝐞́𝐫𝐯𝐞́𝐧𝐲𝐭𝐞𝐥𝐞𝐧𝐢́𝐭𝐞́𝐬 (𝐚𝐧𝐠𝐨𝐥𝐮𝐥 𝐢𝐧𝐯𝐚𝐥𝐢𝐝𝐚𝐭𝐢𝐨𝐧) 𝐞𝐠𝐲 𝐨𝐥𝐲𝐚𝐧 𝐩𝐬𝐳𝐢𝐜𝐡𝐨𝐥𝐨́𝐠𝐢𝐚𝐢 𝐞́𝐬 𝐤𝐨𝐦𝐦𝐮𝐧𝐢𝐤𝐚́𝐜𝐢𝐨́𝐬 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐬𝐞́𝐠, amely során egy személy 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐢𝐭, 𝐠𝐨𝐧𝐝𝐨𝐥𝐚𝐭𝐚𝐢𝐭, 𝐬𝐳𝐮̈𝐤𝐬𝐞́𝐠𝐥𝐞𝐭𝐞𝐢𝐭 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐦𝐞𝐠𝐞́𝐥𝐭 𝐭𝐚𝐩𝐚𝐬𝐳𝐭𝐚𝐥𝐚𝐭𝐚𝐢𝐭 𝐚 𝐤𝐨̈𝐫𝐧𝐲𝐞𝐳𝐞𝐭𝐞 𝐞𝐥𝐮𝐭𝐚𝐬𝐢́𝐭𝐣𝐚, figyelmen kívül hagyja, elbagatellizálja vagy átértelmezi.

A 𝐤𝐨̈𝐫𝐧𝐲𝐞𝐳𝐞𝐭 𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚𝐣𝐞𝐥𝐳𝐞́𝐬𝐞 𝐧𝐞𝐦 𝐭𝐮̈𝐤𝐫𝐨̈𝐳𝐢 𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚 𝐚 𝐦𝐚́𝐬𝐢𝐤 𝐛𝐞𝐥𝐬𝐨̋ 𝐯𝐚𝐥𝐨́𝐬𝐚́𝐠𝐚́𝐭, sőt, azt nem létezőnek, nem jogosnak vagy egyenesen rossznak állítja be. A mindennapokban ez olyan mondatokban érhető tetten, mint: „𝑇𝑢́𝑙𝑟𝑒𝑎𝑔𝑎́𝑙𝑜𝑑”, „𝑁𝑒𝑚 𝑖𝑠 𝑡𝑜̈𝑟𝑡𝑒́𝑛𝑡 𝑠𝑒𝑚𝑚𝑖”, „𝑁𝑖𝑛𝑐𝑠 𝑜𝑘𝑜𝑑 𝑠𝑧𝑜𝑚𝑜𝑟𝑢́𝑛𝑎𝑘 𝑙𝑒𝑛𝑛𝑖” 𝑣𝑎𝑔𝑦 „𝐶𝑠𝑎𝑘 𝑏𝑒𝑘𝑒́𝑝𝑧𝑒𝑙𝑒𝑑 𝑚𝑎𝑔𝑎𝑑𝑛𝑎𝑘”.

Az 𝐞́𝐫𝐯𝐞́𝐧𝐲𝐭𝐞𝐥𝐞𝐧𝐢́𝐭𝐞́𝐬𝐧𝐞𝐤 𝐬𝐳𝐚́𝐦𝐨𝐬 𝐟𝐨𝐫𝐦𝐚́𝐣𝐚 𝐥𝐞́𝐭𝐞𝐳𝐢𝐤, a nyílt bántalmazástól a jó szándékú, de mégis káros vigasztalásig.

Gyakran megjelenik 𝐤𝐫𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚𝐤𝐞́𝐧𝐭 („𝑀𝑖𝑛𝑑𝑖𝑔 𝑐𝑠𝑎𝑘 ℎ𝑖𝑠𝑧𝑡𝑖𝑧𝑒𝑙”), 𝐡𝐢𝐛𝐚́𝐳𝐭𝐚𝐭𝐚́𝐬𝐤𝐞́𝐧𝐭 („𝑇𝑒 𝑡𝑒ℎ𝑒𝑡𝑠𝑧 𝑟𝑜́𝑙𝑎, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑖́𝑔𝑦 𝑒́𝑟𝑧𝑒𝑙”), a 𝐦𝐞𝐠𝐞́𝐥𝐞́𝐬𝐞𝐤 𝐞𝐥𝐟𝐞𝐫𝐝𝐢́𝐭𝐞́𝐬𝐞𝐤𝐞́𝐧𝐭 (például gázlángolás / gaslighting során, amikor megkérdőjelezik a másik emlékezetét), vagy 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐢 𝐞𝐥𝐡𝐚𝐧𝐲𝐚𝐠𝐨𝐥𝐚́𝐬𝐤𝐞́𝐧𝐭, amikor a másik egyáltalán nem kap visszajelzést a szükségleteire.

Ez a működés 𝐬𝐮́𝐥𝐲𝐨𝐬 𝐤𝐚́𝐫𝐨𝐤𝐚𝐭 𝐨𝐤𝐨𝐳𝐡𝐚𝐭 az elszenvedőben, különösen akkor, ha 𝐠𝐲𝐞𝐫𝐞𝐤𝐤𝐨𝐫𝐛𝐚𝐧 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐭𝐚𝐫𝐭𝐨́𝐬 𝐟𝐞𝐥𝐧𝐨̋𝐭𝐭𝐤𝐨𝐫𝐢 𝐤𝐚𝐩𝐜𝐬𝐨𝐥𝐚𝐭𝐨𝐤𝐛𝐚𝐧 (például párkapcsolatban, munkahelyen) 𝐫𝐞𝐧𝐝𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐬𝐞𝐧 𝐞𝐥𝐨̋𝐟𝐨𝐫𝐝𝐮𝐥.
Az érvénytelenítő környezetben felnövekvő vagy élő ember f𝐟𝐨𝐤𝐨𝐳𝐚𝐭𝐨𝐬𝐚𝐧 𝐞𝐥𝐯𝐞𝐬𝐳𝐢́𝐭𝐢 𝐚 𝐛𝐢𝐳𝐚𝐥𝐦𝐚́𝐭 𝐚 𝐬𝐚𝐣𝐚́𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞́𝐬𝐞𝐢𝐛𝐞𝐧 𝐞́𝐬 𝐞́𝐬𝐳𝐥𝐞𝐥𝐞́𝐬𝐞𝐢𝐛𝐞𝐧. Mivel a belső jelzéseit (például a dühöt, a félelmet vagy a szomorúságot) a külvilág folyamatosan tévesnek bélyegzi, megtanul kételkedni a saját valóságában. Ez 𝐤𝐫𝐨́𝐧𝐢𝐤𝐮𝐬 𝐛𝐢𝐳𝐨𝐧𝐲𝐭𝐚𝐥𝐚𝐧𝐬𝐚́𝐠𝐡𝐨𝐳, 𝐚𝐥𝐚𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐨̈𝐧𝐛𝐞𝐜𝐬𝐮̈𝐥𝐞́𝐬𝐡𝐞𝐳, 𝐦𝐞́𝐥𝐲 𝐛𝐮̋𝐧𝐭𝐮𝐝𝐚𝐭𝐡𝐨𝐳 𝐞́𝐬 𝐚𝐳 𝐨̈𝐧𝐞𝐥𝐞𝐦𝐳𝐨̋/𝐨̈𝐧𝐯𝐚́𝐝𝐥𝐨́ 𝐠𝐨𝐧𝐝𝐨𝐥𝐚𝐭𝐨𝐤 𝐞𝐥𝐮𝐫𝐚𝐥𝐤𝐨𝐝𝐚́𝐬𝐚́𝐡𝐨𝐳 𝐯𝐞𝐳𝐞𝐭 („𝐵𝑖𝑧𝑡𝑜𝑠𝑎𝑛 𝑣𝑒𝑙𝑒𝑚 𝑣𝑎𝑛 𝑎 𝑏𝑎𝑗”).

Hosszabb távon az érvénytelenítés 𝐚𝐤𝐚𝐝𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐳𝐳𝐚 𝐚𝐳 𝐞𝐠𝐞́𝐬𝐳𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐬 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐞𝐦𝐬𝐳𝐚𝐛𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐳𝐚́𝐬𝐭 is. Aki nem tanulja meg, hogy az érzései érvényesek és kezelhetők, az 𝐡𝐚𝐣𝐥𝐚𝐦𝐨𝐬𝐚𝐛𝐛𝐚́ 𝐯𝐚́𝐥𝐢𝐤 𝐚𝐳 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐢 𝐞𝐥𝐟𝐨𝐣𝐭𝐚́𝐬𝐚́𝐫𝐚, 𝐚𝐦𝐢 𝐬𝐳𝐨𝐫𝐨𝐧𝐠𝐚́𝐬𝐡𝐨𝐳, 𝐝𝐞𝐩𝐫𝐞𝐬𝐬𝐳𝐢𝐨́𝐡𝐨𝐳, 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐫𝐨𝐛𝐛𝐚𝐧𝐚́𝐬𝐬𝐳𝐞𝐫𝐮̋ 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐢 𝐤𝐢𝐭𝐨̈𝐫𝐞́𝐬𝐞𝐤𝐡𝐞𝐳 𝐯𝐞𝐳𝐞𝐭𝐡𝐞t.

Az érvénytelenítés lényegében megfosztja az egyént a legfontosabb belső iránytűjétől: attól a biztonságos érzéstől, hogy amit átél, az létezik, számít, és jogában áll érezni.

Este végre csend van. Csak te vagy, a kanapé és valami ennivaló. És egy kicsit végre jó... Egész nap figyeltél, dolgoztál, döntéseket hoztál, próbáltál koncentrálni, észben tartani a teendőidet, türelmesnek maradni, helytállni minden szerepedben.... elfáradtál...
Talán már délután érezted, hogy fogytán az energiád. Este pedig egyre gyakrabban jutott eszedbe az evés.Ettél vacsora után. Aztán még valamit. Közben talán meg is fogadtad, hogy holnaptól jobban odafigyelsz.

Ismerős?

Az evés ilyenkor sokkal többet jelenthet az éhség csillapításánál. Lehet örömforrás, megnyugvás, jutalom, kikapcsolódás vagy egy kis szünet a folyamatos készenlétben.

Ha ADHD-val élsz, vagy magadra ismersz a neurodivergens működés egyes jellemzőiben, az evéssel kapcsolatos nehézségeid megértéséhez érdemes a figyelem szabályozását, az impulzivitást, a jutalmazás működését és a mindennapi túlterheltséget is figyelembe venni.

Mert hiába tudod pontosan, mit szeretnél másképp csinálni, a tudás önmagában sokszor kevés a változáshoz. Különösen akkor, ha az evés az egyik leggyorsabban elérhető eszközöd arra, hogy egy nehéz nap végén jobban érezd magad.

Pszichológusként azt gondolom, hogy a tartós változáshoz érdemes megérteni, milyen szerepet tölt be az evés az életedben, és milyen szükségleteket próbálsz általa kielégíteni. Ez egészen más kiindulópontot adhat, mint az újabb és újabb szabályok felállítása.

Ezért hoztuk létre Berényi Antóniával, a Pszichofilter szakemberével az ADHD és túlevés online kurzust.

A saját tempódban végezhető tananyagban többek között a figyelem, a szokások és az evés összefüggéseivel foglalkozunk. Több mint 3,5 órányi videó, letölthető segédanyagok és gyakorlati feladatok segítenek abban, hogy jobban megértsd a saját működésedet, és új lehetőségeket találj a hétköznapokban.

A kurzushoz akkor is kapcsolódhatsz, ha nincs ADHD-diagnózisod, de ismerős számodra a figyelmi nehézségek, a túlterheltség és az evés körüli küzdelmek valamelyike.

Nem kell még egy olyan hely, ahol azt hallod, mit kellene jobban csinálnod. Kezdheted azzal is, hogy megérted, mi történik benned.

Ha szeretnél mélyebben foglalkozni az ADHD és a túlevés kapcsolatával, itt találod a kurzus részleteit:
https://adhdestuleves.hu/products/course/adhd-es-tuleves

Csökkentértékűség, szégyen séma

Nyár elején megvettem Fejes Dóri Futóterápia című könyvét (érdemes elolvasni, inspiráló), aztán nyár közepén meghoztam a döntést, hogy adok magamnak 12 hetet, hogy kiderüljön, szeretek-e futni. Heti 3 futás, aztán meglátjuk, mi lesz...

Közben ez az ősz, ahogy az összes többi is, kihívásokban gazdag lett számomra. Sok apróság és kicsit nagyobb dolog is nyomogatta a gombjaimat, egyre többször került elő a „biztos elég jó vagyok” kérdésköre.

Pár napja pedig megláttam egy posztot, amiben egy számomra ismeretlen ember leírja, hogy miért gond az, ha valaki egy bizonyos szintidő alatt fut. Kész. Végem volt. Volt valami erős késztetés, hogy olvassam, szinte faljam a sorokat, és gondolatban erősen aláhúzzak mindent, ami azt bizonyítja, hogy én erre is alkalmatlan vagyok. Ugyanebben a pillanatban felvillant az a bizonyos piros felkiáltójel is, hogy ez a csökkentértékűség sémám aktiválódása lesz.

Adtam magamnak egy esélyt, és elolvastam még egyszer a posztot, amiben le van írva, hogy ha már több mint egy éve futsz (mondjuk én nem), és nincs semmi túlsúlyod (khmm), akkor az is lehet, hogy ezek közül valamelyik gond lehet nálad (mennyire másképp hangzik), és akkor nekem van egy megoldásom rá (basszus, ez egy marketingposzt volt).

Egy pillanatra megkönnyebbültem, hogy mégsem vagyok extra gáz. De ahol aktív egy csökkentértékűség séma, ott hangos lesz egy belső bántalmazó is, így az én belső Margitom rá is kezdett azonnal: Bakker, 2019 óta tanulod a sématerápiát, annyi képzésen és sajátélményen voltál, hogy már mindent tudnod kellene, amúgy is milyen szakember, aki bedől egy ilyen kis triggernek... és csak mondta és mondta... és én egyre rosszabbul lettem, a sémám megerősítette magát, tényleg alkalmatlan vagyok, csak nem a futás miatt. Ideje feladnom.

Azt hiszem, ez a pont volt az, ahol felröhögtem.

Pár kósza gondolat, pár jelentéktelen kudarc, apróság, félreértés és egy ártatlannak tűnő poszt beforgatott. Mindenkivel megesik. Velem is megesett. De szerencsére sosem volt cél, sem elvárás, hogy tökéletes legyek. Nem is leszek. Úgyhogy ezen a ponton könnyes búcsút vettem Margittól, a belső bántalmazómtól, és elzavartam melegebb éghajlatra.

Nem futok gyorsan, de futok. Még van pár hetem eldönteni, hogy szeretem-e.

Nem vagyok tökéletesen védve a sémáim ellen, de felismerem őket, és előbb az egészséges felnőtt kerül a vezérlőpultba, ezerszer megcsináltam már, lassan tényleg rutinból megy.

És hogy miért írtam meg ezt nektek? Mert a csökkentértékűség, szégyen séma, a „nem vagyok elég jó” gondolat, az önbántó gondolatok nagyjából mindenkit érintenek. Szeretném, ha kedvesebbek lennétek magatokhoz, ha tudnátok, hogy mindenki hibázik, és senki nem tökéletes, és ez teljesen rendben van.

És ha van kedvetek, menjetek futni, vagy ne, ahogy nektek jobb :)

Többen is kérdeztétek mostanában, hogy miért éppen az ADHD és a túlevés témájával kezdtem el újra online programot készíteni.

A rövid válasz: azért, mert egyedül gyáva voltam, Antóniával együtt viszont elég bátrak voltunk ahhoz, hogy végre elkezdjük megvalósítani azt, amiről már egy ideje gondolkodtam.

A magánpraxisom mellett évekig készítettem online programokat. Két-, négy- vagy hathetes tanfolyamokat, amelyek egy-egy téma köré épültek. Nagyon szerettem ezeket csinálni, rengeteg energiát és munkát tettem beléjük. Sokan voltatok az érzelemkezelő, életmódváltó, önszabotázs vége, vagy épp könnyedség programjaimon.

Az utóbbi időben viszont a sűrű egyéni munkáim és a többi szupervízori tevékenységem mellett egyre kevesebb kapacitásom maradt új programot indítani, vagy akár egy régebbit újra elővenni.

Tervezni persze továbbra is terveztem. A megvalósítás már nehezebben ment... Antónia viszont különösen motiváló, vele elhiszem, hogy a tervekből egyszer csak tényleg elkészült projektek legyenek. Ezért is nagyon hálás vagyok neki.

Így született meg az ADHD és túlevés online program, amelyet közösen készítettünk. Beletettünk mindent, amivel a korábbi négyhetes programban foglalkoztunk, és még sok olyan témával is kiegészítettük, amelyekre akkor nem jutott idő.

Most innen haladok tovább, már egyedül és bátrabban. Készítem az Életmódváltás, az Érzelemkezelés, az Önszabotázs vége és a Könnyedségre fel! programok önállóan elvégezhető változatát is.
Hogy lesznek-e még új, on-line csoportos programok? Szerintem igen. De most ezeknek az anyagoknak az elkészítésén van a hangsúly.

Az első elkészült programunk az ADHD és túlevés, amit már bemutattam nektek. Most ehhez készítettünk egy rövid bevezető anyagot is. Ez egy háromrészes e-mail-sorozatot, amelyben egy kis betekintést adunk a témába.

Ha kíváncsi vagy rá, csak annyi a dolgod, hogy a lenti linken iratkozz fel a sorozatra. A feliratkozás után megkapod a PDF-ünket, amelyben többek között a figyelemszabályozás, az időérzékelés, a jutalmazás, az impulzivitás és az érzelemszabályozás evéshez kapcsolódó kérdéseivel foglalkozunk.

Ezt követően két videót is küldünk. Az egyikben Andi a két keretrendszer modelljén keresztül mutatja meg, mi történhet, amikor hosszabb időn keresztül eltávolodunk a számunkra természetes és jól működő működésmódtól. A másikban Antónia az idővakság és az evés kapcsolatáról beszél, hétköznapi példákon keresztül.

Ha még keresed, hogy érintett lehetsz-e ebben a témában, vagy kíváncsi vagy, hogy neked való lehet-e a program, ez a háromrészes sorozat jó kiindulópont lehet.

Én pedig jövök továbbra is a saját gondolataimmal, megéléseimmel, elkészült programokkal és mindenfélével, ahogyan ez a JoLeszek oldalon lenni szokott. ❤️

A link, ahol a 3 részes sorozatot kérheted:
https://listamester.hu/forms/fe/2/3/8/4/23843.html

Van az ADHD-nak egy olyan része, amiről szerintem kevesebbet beszélünk. Arról, hogy milyen érzés lehet hosszú éveken keresztül azt tapasztalni, hogy bizonyos hétköznapi dolgok neked valahogy nehezebben mennek.

Elfelejtesz dolgokat, elkésel, félbehagysz valamit, amit egyébként nagyon szerettél volna befejezni. Halogatsz. Tudod, mit kellene csinálnod, mégis nehezen tudsz nekiállni. Aztán közben azt látod, hogy mások mintha egyszerűen csak megcsinálnák ezeket.

Egy idő után könnyen megjelennek azok a mondatok, amelyeket talán te is ismersz: „Nekem miért ilyen nehéz?”, „Miért nem tudom egyszerűen megcsinálni?”, „Miért nem tudom végre összeszedni magam?”

Ha ezekből sok van, az idővel hatással lehet arra is, ahogyan saját magadra nézel. Elkezdheted azt gondolni, hogy veled van valami baj, lusta vagy, szétszórt vagy, nincs elég akaraterőd. Közben pedig lehet, hogy egyszerűen egy olyan működéssel próbálsz boldogulni, amihez másfajta kapaszkodókra lenne szükséged.

Az evés itt sokféleképpen a képbe kerülhet, mert az étkezés is egy olyan terület, ahol rengeteg apró dolgot kell fejben tartani. Mikor együnk? Mit együnk? Van-e otthon valami? Elő kell készíteni? Be kell vásárolni? Mi lesz, ha közben borul a nap?

Ha pedig ezek a nehézségek újra és újra ugyanoda vezetnek – elfelejtesz enni, túl sokáig húzod, estére farkaséhes vagy, túleszed magad, vagy egy nehéz nap után az ételhez nyúlsz –, könnyen megjelenhet az érzés: „Már ezt sem tudom normálisan csinálni.”

És ezzel máris létrejöhet egy újabb kudarcélmény. A kudarc pedig hozhat frusztrációt, feszültséget és önkritikát. Amikor pedig már nagyon eleged van magadból és az egész napból, jól jöhet valami, ami gyorsan ad egy kis örömöt, megnyugvást vagy megkönnyebbülést.

Mondjuk valami finomság...

Az evés mögött pedig már sokkal több minden lehet annál, hogy „túl sokat ettem”. Lehet benne éhség, fáradtság, jutalom, megnyugvás, élvezet, és lehet benne egy egész napnyi frusztráció is.

Éppen ezért, amikor a túlevésről beszélünk, szerintem érdemes egy kicsit tágabbra nyitni a képet. Megnézni, hogyan működik a figyelmed, az időérzékelésed, a motivációd, az impulzivitásod és az érzelemszabályozásod. És azt is, hogy milyen kép alakult ki benned saját magadról azokból az évekből, amikor újra és újra azt élted meg, hogy valami egyszerűnek tűnő dolog neked mégsem olyan egyszerű.

Mert az, ahogyan saját magaddal bánsz ezekben a helyzetekben, az evésedre is hatással lehet.

Erről szól a közös programunk is, a Figyelemzavar és túlevés – Kulcsok az önszabályozáshoz.

A program részletes leírását itt találod:
https://adhdestuleves.hu/products/course/adhd-es-tuleves

A saját ritmusodban haladva azt járjuk körül, hogyan kapcsolódhat össze a figyelem szabályozása, a mindennapi működés, az érzelmek és az evés, és milyen kapaszkodókat lehet kialakítani ahhoz, hogy jobban értsd a saját működésedet, és megtaláld, mi segít neked az önszabályozásban.

https://adhdestuleves.hu/products/course/adhd-es-tuleves

"A jó élet építhető."
Csodás és fontos témája van a legújabb Empátia konferenciának.
Az én előadásom címe: Szeretet éhes?
Az érzelmi evés és az öngondoskodás kapcsolatáról fogok mesélni.
Találkozzunk október 3.-án Kecskeméten a III. Empátia konferencián!

Következő előadónk egy igazán különleges témával érkezik az Empátia Konferenciára:

Leskovics-Ortelli Andrea:
„Szeretet éhes?”
Érzelmi evés és öngondoskodás

Andi Tanácsadó szakpszichológus, a túlevés, az érzelmi evés és az önszabályozás kérdéseivel foglalkozik, a JóLeszek műhely alapítója.

"A túlevés témájával személyes érintettségem miatt kezdtem el foglalkozni. Sokáig kerestem a választ arra, miért lehet valaki úgy is képtelen abbahagyni az evést, hogy közben pontosan tudja, mit kellene tennie. Ez a kérdés azóta is foglalkoztat: mi történik bennünk azokban a helyzetekben, amikor az evés már rég nem az éhségről szól?

Munkám során egyéni és csoportos formában is foglalkozom a túlevéssel, az érzelmi evéssel, az önszabályozással és az ezek mögött meghúzódó lelki szükségletekkel. Fontos számomra, hogy az evésről lehessen bűntudat és szégyen nélkül beszélni, és hogy a változás ne újabb önmagunkkal szembeni harcot jelentsen.

Pszichológus diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen, tanácsadó szakpszichológusi végzettségemet az ELTE-n szereztem, jelenleg sématerápiás képzésben veszek részt.

Az Empátia Konferencián arról beszélek, hogyan kapcsolódik össze az érzelmi evés és az öngondoskodás, és mi történik akkor, amikor az evés próbál megadni nekünk valamit, amire valójában máshol lenne szükségünk."

Ez a téma különösen szépen kapcsolódik idei jelmondatunkhoz:
"A jó élet építhető."
Megérteni. Dönteni. Változni.

Jegyek:
https://empatiakozpont.hu/empatia-konferencia-2026/

III. Empátia Konferencia – 2026. október 3.
Kecskemét, Katona József Könyvtár

Bárcsak többször hallottad volna, hogy meg tudod csinálni, mint azt, hogy ezt már megint elszúrtad…

Bárcsak többször gondolnád azt, hogy „képes vagyok rá”, mint arra, hogy „ez nekem tuti nem fog menni”…

Bárcsak többször öleltek volna meg, mint ahányszor égett a bőröd az óvó-szerető érintés hiányától…

Bárcsak ne kellene gondolkodnod azon, mit jelent magunkkal kedvesnek és törődőnek lenni…

Bárcsak lenne egy varázspálcám és begyógyíthatnék minden sebet a lelkeden….

Szeretném, hogy tudd, hogy szerethető vagy, akkor is, mikor tökéletlen vagy, amikor bénázol, amikor szétfeszít a tehetetlenség.

Szeretném, hogy tudd, nem attól vagy szép, csinos, hogy mekkora a ruhaméreted, hogy hány kilót mutat a mérleg.

Szeretném, hogy tudd, hogy te is megérdemled az egészséget, a pihenést, a jó bánásmódot.

Szeretném, hogy tudd, nem attól leszel jó, hogy utolsónak teszed magad a sorba.

Szeretném, ha észrevennéd a saját értékeidet, hogy ajándék vagy a világnak.

Szeretném, hogy megtapasztald, milyen érzés belenézni a tükörbe, elmosolyodni és örülni magadnak.

Szeretném, ha tudnál jól gondoskodni magadról, a testedről, a lelkedről.

Kérlek, gondolj vissza az életedre, hogy mennyi mindent tettél, hány embernek okoztál jó érzéseket. Szeretném, ha elismernéd, hogy ez is te vagy. Szeretném, ha elégedett lennél, még ha csak pár másodpercre is.

Ez az írásom 2024.október 30-án jelent meg a honlapomon, de úgy érzem, még mindig nagyon aktuális.
https://leskovicsandrea.com/level-a-lelkedhez/

Ha olyan akarsz lenni, ami nem vagy…
Lassan 20 éve vagyok pszichológus, több mint 25 éve foglalkozom emberekkel, és az egyik dolog, amit újra meg újra látok, hogy mennyire meg tudja mérgezni az életünket, amikor valaki mássá akarjuk tenni magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk.

Amikor egy olyan tulajdonságunkon akarunk mindenáron változtatni, ami a legmélyebb személyiségünk része... Amikor nem azért szeretnénk változni, mert nekünk lenne jobb, hanem azért, mert valaki más szerint így kellene lennünk...

Ez állandó belső feszültséget tud létrehozni.

Az emberek roppant rosszul viselik, amikor elutasítják őket. Még fájdalmasabb, amikor ez az elutasítás belülről érkezik. Ilyenkor, valahol mélyen, azt tanuljuk meg magunkról, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk szerethetők, nem vagyunk elfogadhatók úgy, ahogy vagyunk.

Ebből aztán rengeteg minden következhet. Állandó elégedetlenség, félelem, bizonytalanság, folyamatos cselekvési kényszer. Vagy éppen merevség, halogatás, mozdulatlanság. Sokszor észre sem vesszük, hogy mindez honnan jön, csak azt érezzük, hogy valamiért olyan nehéz jól lenni a saját életünkben.

Te, aki elégedetlen vagy magaddal, aki azt gondolod, hogy nem jó, ahogy kinézel, ahogy viselkedsz, ahogy élsz…

Próbáld meg egyszer megvizsgálni: kinek a szemével látod magad?

Ki szerint nem vagy elfogadható?

Kinek akarsz még mindig megfelelni? Tényleg meg akarsz neki felelni?

És ha nem lenne benned ez a belsővé vált külső elvárás, ha nem tudnád, hogy ez a tulajdonságod másnak nem tetszik, akkor téged zavarna?

Olyan könnyű másokhoz hasonlítani magunkat. Mások legjobb tulajdonságait összevetni a saját legrosszabb pillanatainkkal. Ez egy olyan verseny, amiből nagyon nehéz jól kijönni.

Én most csak annyit szeretnék kérni tőled, hogy egy kicsit ne bántsd magad.

Hiszen még soha senkinek nem sikerült jobb emberré büntetnie magát.

Lehet, hogy most nem kell rögtön békét kötnöd magaddal. Lehet, hogy elég, ha kötsz egy fegyverszünetet.

Ne bántsd egy kicsit azt az embert, aki ott van benned, és akit talán még te sem ismersz igazán.

Csak kezdj el kíváncsi lenni rá.

Ki van odabenn, amikor már nem mások elvárásai mondják meg, hogy milyennek kellene lenned?